Kossuth Lajos hírlapírói munkássága, KOSSUTH HÍRLAPJA, 1848.10.21. szombat, 97. sz.

2009.12.17 19:11

Negyed, oct. 13.

Nemzetőrségünk – mellynek alakítása és rendezése körüli hanyagság megrovása nem jelen időkre való –e hó 5-kén a felső vidékekre becsapott herostratusi hirű Hurbán et comp.-féle zavargás következtében, indíttatott ki egy részben, számszerint 110 egyén. Kiindulásukkori ellenszenvöket – mellyet azon körülmény okozott főképen, mivel ők, mint egyedűl zöldségtermésből élők, ezen kiindulás által magukat épen azon városoktól gondolták elúttetettnek, mellyeken szokták egész évi élelmöket és adózási keresményöket beszerezni – alólirt és róm. cath. lelkész, Pongrácz Ágoston ur – kit ezúttal van szerencsém bemutatni édes hazánknak olly lelkészűl, millyenre e sokat szenvedett magyar nemzetnek legfőbb szüksége van, kivált jelen időkben – szerencsések voltak az imádott haza iránti szent kötelességökre intés és figyelmeztetés által legyőzni, és aggodalmukat a minél hamarábbi személyes meglátogatás igérete által csillapítni.

Folyó hó 9-kén indulánk útnak említett t. Pongrácz Ágoston urrral, a felső vidékre szállásolt híveink megtekintése végett, kiknek elsőben ugyan Miavara, a szláv királyságot alkotandott Hurbán lázadásának góczára (focus), majd az elámított lázas fők dühének egy részben martalékúl esett Ó-Tura városába lett szállíttatásukat Verbón, a derék Simonffi őrnagytól tudtuk meg. Siettünk a morva szélektől kétg óra távolságra eső Ó-Tura felé. Láttuk távolról az erdőszéleket elszórt irtvány szállásokat, mellyek lakói, mint vadon nőtt erdei emberek gyúanyagát képezték Hurbán lázításának[1] Sok, igen sok és dúsan termő völgyek képezik ezek birtokát, mellyről csak az szerezhet magának ismeretet, ki ott megfordúlt. Krajuán, melly szinte hurbáni ábrándozással volt telve, 435kalauzt vettünk fel. Ez méltó, és – akarom hinni – az egész község véleményét tolmácsoló, boszankodással említé az átkos merényt, mellynek már eddig is annyian estek áldozatúl. Útközben említé, hogy határuk 12–14 magot fizet. Hrachovics és Vadócz helységeken át végre esti 8 órakor megérkeztünk Ó-Turába. Épen nemzetőreink voltak őrállásokon.

Ti, kik önzéstek átkos, egyszersmind utált és embertelen leplébe burkózva, félrevonúltan nézitek e nemzet küzdelmeit, ti láttátok volna csak azon örömet, melly megjelenésünkkor e hű fiak keblét átvillanyozta; láttátok vólna az örömkönyet, melly az ő és mi szemeinkbe akaratlan felszökkent. Lehetetlen, hogy munka nélkül csak egy perczet is veszteglenétek, lehetetlen, hogy – a mi hatalmatokban, de múlhatlan kötelességtekben is áll – e nép lelkesülésére egész tehetségteket ne szenteljétek.

Végződni alig akart örömnyilatkozatok után beszálltunk Ó-Tura derék plebánosához, Laczuska József urhoz, ki Hurbán gyalázatos merényének csaknem áldozatúl esett segédével, Kovalcsik Ignáczczal, fogságban töltvén a rajongó csoportnál néhány napot. Itt találtuk összegyűlve, és a szíves háziur által megvendégelve, az ott szállásoló nemzetőrök tisztjeit, a helybeli jegyzővel együtt, ki az Ó-Turát kirablott és több helyen fölgyújtott valóságos zsiványcsoport által megkötöztetve hurczoltatott el, és halálra is itéltetett, de kivégeztetésének reggelig halasztása által különös úton szabadult meg. Nála van Hurbán saját kézirata, aláirva Hurbán és Stúr (par nobile fratrum), valamint egy bizonyítvány is szláv nyelven. Mit tartalmaznak? nem tudom.

Épen ez éjen várták az előre kitűzött terv szerint Hurbán beütését a Morva széleiről. Harczias lelkesedés ömölte át az egész őrséget, melly ezernél többre mehet csak Ó-Turán. A beütés azonban elmaradt; hihető, hogy a vitéz és oroszlán bátorságú (!?) Jellachich tüze villanyozta át e rablófőnök idegeit is. Reggelre kelve összegyűltek nemzetőreink. Fölolvasám előttök hazánk ihletett fiának fölhivását, figyeltetém őket égbenyuló kormos falaira és dőledező kéményeire, az átkos lázadás miatt kirabolt Turának; rendre, egymás testvéries szeretetére szólítám és a tisztek iránti engedelmességre lelkesítém, s azon szent kötelesség teljesíthetésiért büszkélkedhetőknek mondám, mellyre a hazaszeretete mindenkit felszólít.

Láttátok volna csak e nemes tüzet, melly a hazaszeretet szent oltárán éled a tiszta kebelben: úgy kiáltottátok volna velem és e kis lelkes sereggel: „Éljen Magyarhon! éljen Kossuth! éljen minden hű fia e hazának!!!

Tervben volt akkor – de a terveket nem jó elárulni, tehát nem mondom meg.

11-kén visszatértünk, hozván keblünkben azon tiszta öntudatot, hogy megjelenésünk által léleknyugalmat és lelkesedést eszközöltünk.

Nem lehet, nem szabad elhallgatnom egy lelkes példáját a honszerelemnek.

Ezen verbói táborban a csak kevéssel ez előtt Gallicziából hazaért ‘porosz sereg’ nevet viselő gyalog ezred négy százada is van. Őket, e vidéket fenyegetett vész elől Körner[2] gen. parancsa Leopold várába utasítá, s a Jellachich-féle manifestumot felolvasott tiszteik, bizonyos Carcano olasz és Obradovich horvát születésű egyének, e parancsot minden módon végrehajtani, s őket a Jellachichtól függésre bírni akarák. Ez azonban nem sikerült. E századok lelkesülésén a csel teljesen megtört; mert a manifestum fölololvasása után Tóth nevű derék kapitányuk lemondván, a vitézeket édes hazánk ügyében fölvilágosítá, s ők nyíltan kimondák, és tettleg is tanusíták a nevezett tisztek iránti bizalmatlanságot, velök sem Leopoldvárba nem menvén, sem az elhirhedett Jellachich parancsa alá magukat nem vetvén; sőt egyenesen kimondván, hogy parancsot csak a közbizalmú kormánybiztos h. Jeszenák János, s közvetlen nemzetőri lelkes őrnagy Simonffi József uraktól fogadnak el, kik is e lelkes századokat a Leopold-várba zárástól fölmentvén, nagy örömükre jelen verbói táborukban meghagyták, hogy ohajtásuk szerint imádott hazájuk és hazánk megmentésére ők is erejöket és vitéz karjaikat szentelhessék.

Áldás, a nemzet áldása kisérje e lelkes fiak tettét; a lemondott Tóth derék kapitányt pedig emelje – mint érdemli – magasb állásra, hogy így e haza iránt tett lelkesült áldozata, mint kedves áldozat, nemzeti váltságunk nagy munkáját előmozditsa.

Álljon végül ismertetés végett egy a hon iránt lelkesült r. cath. papnak szeredi plebános és alsó-semptei kerületi alesperes Szlezák István urnak példája, ki is a hurbáni expeditio alkalmával épen ó Turába jövén, a fölkelt nemzetőrökkel mint lelkesitő tábori pap munkált, bátorságot és tüzet ébresztvén az igaz ügyért és mellett harczolókba. Isten áldja meg az egyeneslelkű és honfi érzelmű alesperes urat az igazgatása alatt levő hason lelkületű igazgatottakkal: nem különben honért lángoló segédét tiszt. Galy Antal urat minél elébb egy jó plebániával, hogy e hon iránti lelkesedése annál több és nagyobb alkalomban mutatkozhassék. – Bogár Zsigmond, ref. lelkész.


[1] Ezen vidéen az írtványosok rengeteg erdőkben szétszórva nagy számban laknak, s minden nevelés nélkűl mint erdei vadak nőnek föl. Ezek képezték főként a Hurbánféle lázzadóknak legfőbb részét, s maig is, vagy az érdemlett büntetéstőli félelemből, vagy gonosz szándékból lakaiktól távol az erdőségben bujdoklanak. Valljon nem érdemlené-e meg a buta és állati tudatlanságban tengő csoport azon intézkedést, hogy elhagyván e vad állapotot falvakban lakásra kényszeríttetnék, hogy így tanitót és lelkészt tartván ne lenne martaléka a Hurbán et comp. féle lázítóknak? B. Zs.

[2] Neve a Nemzeti ujság szerint Czirul József. – A szerk.

Vissza

Keresés

© 2000-2020 Bugár Zoltán. Minden jog fenntartva.